Mint minden ősszel, ezúttal is sűrű köd ült a börtön udvarára. Az öregember egy padon ült és maga elé bámult. Olyan régóta van már itt. Ez a hely már szinte az otthona. Az utóbbi harminc évben kifejezetten jól érzi itt magát. Viszont amin elcsodálkozott egyik nap: Hogy nem tudja felidézni a nevét. Mármint a teljes nevét. Olyan régen szólították már rajta. Csak egy rövid becenév kúszik elő mindig az emlékek rothadó gödréből: Johnny. Az öregember nemsokára betölti a 65. életévét. Öt év múlva szabadul. De, hiába próbálja elnyomni ezt az őrült gondolatot, nem akar szabadulni. Igaz, az utóbbi időben rászállt egy banda, akik a börtönben verődtek össze, és nem túl ízléses dolgokra kényszerítik őt rendszeresen. De hát, nincs mit tenni. Valamilyen módon itt bent is ki kell élniük a srácoknak a szexuális vágyaikat, vigasztalta magát Johnny. De miért pont engem választottak? Elhatározta, hogyha a banda legközelebb érte jön, nem fogja hagyni magát. El is lopott kettő kést az étkezőből reggelinél. És a banda meg is jelent.
- Hello, tata! - Kiabálta egy agyontetovált alak. - Na, készen állsz?
- Húzzatok innen, amíg még tehetitek! - Kiabálta Johnny. Ez a név. Mennyire nem illik egy ilyen vénemberhez.
Az agyontetovált alak se szó, se beszéd, nekiesett Johnnynak, aki, önmaga is meglepődve reflexein, hirtelen előrántotta az egyik kést a nadrágjából, és nem érdekelte mi lesz, döfött. Keményen. És mire feleszmélt, a tetovált már hörögve, a testéből spriccelő vérben fürödve fetrengett a földön. A banda többi tagja elrohant.
Johnny természetesen magánzárkát kapott. A legsötétebbet, a börtön pincéjének legmélyén. A rabok, akik megjárták már, csak veremnek hívják, és szörnyű dolgokat mesélnek róla. Sokan állítólag meg is őrültek ott.
Johnnyból kiveszett a félelem az elmúlt évtizedekben. Már semmi sem érdekelte. Miután bevezették a magánzárkába, az őrök kihasználták, hogy senki sem látja őket. Mielőtt rázárták volna a zárkaajtót, alaposan megrugdosták Johnnyt. Ezután magára hagyták. Az öreg csak ezután vette észre, hogy valami instabil lötyög a szájában. Miután kiköpte a kitört fogat, kitapogatta a sötétben az ágyat, és felkapaszkodott rá. És leült. És, akárcsak az udvaron, csak nézett maga elé és gondolkodott. Itt legalább senki sem fog bántani. Mikor biológiai órája bejelentette az alvásidőt, lefeküdt az ágyra. Becsukta a szemét, de akkor hirtelen. Rémisztő suttogást hallott. Kinyitotta a szemét. Valahonnan a sötétből valaki őt szólította:
Nézz rám, öregember! Elfelejtetted, hogy ki vagy? Gyilkos vagy! Senki vagy! A börtön nem változtat meg. Csak még gonoszabbá tesz. Mikor kimész, megint szomjazni fogod a vért. Az emberéleteket. A halál hírnöke vagy. Jobban járna a világ, ha sosem jutnál ki innen.
Johnny szólni akart, de nem jött ki hang a torkán. Ekkor vakító fényesség támadt. Körülötte, mint valami ultramodern plazmatévén, száguldozni kezdtek az emlékek. Az ő emlékei. Furcsa érzés volt. Kívülről látta az elméjének azon részét, amiről nem is tudta, hogy létezik. Gyerekkori emlékek rohantak el mellette, hogy aztán elvesszenek a semmiben. A magánzárka sötét falában. És akkor egy alak jelent meg előtte. Egy angyal. Egy női alak, és angyalszárnyai voltak. A szemei fehéren világítottak, és gyönyörű, hosszú, szőke haja fényesen simult a vállára. Ő suttogott. Johnny felismerte a hangját, mikor az folytatta:
Életed napjai ugyanilyen gyorsan rohannak el melletted, ahogy a régi emlékek is elmúltak már. Senki vagy. Aki valaha voltál, az az ember elenyészett a feledés homályában. Te csak egy árnyék vagy. Viszont az árnyék követi gazdája példáját. Így, ahogy régi éned, te is ugyanúgy döfésre emelted a kést, és amint kijutsz, ugyanúgy lövésre fogod emelni a pisztolyt. Mert gyilkos vagy. Mert gonosz vagy.
- De én csak megakartam védeni magam tőle, azért szúrtam le! - Tört ki Johnnyból. És az előtte lebegő angyalt hirtelen teljesen természetes, hétköznapi jelenségnek érezte. - Te csak a képzeletem szüleménye vagy. Takarodj!
És akkor újra minden elsötétült. Johnny nekirohant a zárka ajtajának.
- Engedjenek ki!!!! - Üvöltötte. - Engedjenek ki!!!!
Haza akart menni. Ha egyáltalán még létezik számára ez a hely a börtön falain kívül. El akarta hagyni ezt a helyet. Már nem érezte az otthonának, már nem akart tovább itt élni. Csak ki akart jutni innen. Újra friss levegőt szívni, újra igazi ételt enni.
Újra élni.
Folytatása következik...
Utolsó kommentek