Sötét folyosók. Dermesztő sikolyok. Zárt cellaajtók. Hideg rácsok. Ez a tébolyda. Itt élek. A sötétség fényes birodalmában. A szomszéd cellából éjjelente hallom az öreg pedofil imádkozását. Azt hiszi, megtudja téveszteni Istent? Vagy lehet, hogy csak elüti az idejét. Ahogy múltkor mondta, neki Isten már úgyse bocsájt meg soha. Nemrég mesélte, hogy régen jól élt, annak ellenére, hogy semmit sem csinált. Azt mondta, Rómában lakott egy luxuspalotában, és imádott esténként nevetve elaludni. Nevetett a több tízezer emberen, akik ünnepnapokon a palotája elé zarándokoltak. Ez a tébolyda. Ez a hely, ahol élek. Minden napomat azzal töltöm, hogy az ápolókat keresem. Kéne már valami gyógyszer a problémámra. De az ápolókat sehol sem találom. Lehet, hogy ők is befeküdtek egy cellába, mert nem bírták tovább? Gondoltam arra is, hogy megkeresem az intézmény igazgatóját. De aztán rájöttem, hogy ez őrültség. Ennek még nem jött el az ideje. Bár, nem tudom, mire várok. Többet érne ennél a haszontalan életnél, ha az igazgató keresésére indulnék. A rácsokon túl, odabentről a normális emberek figyelnek. Figyelik, hogyan barangolok életem sötét folyosóin. Idekint. A tébolydában.
A tébolyda
2011.06.28. 19:19
Címkék: történetek
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://storytank.blog.hu/api/trackback/id/tr243022654
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek