Johnny felébredt. Elindult a fürdőszobába, de nemsokára néhány vastag ráccsal találta szemben magát. És akkor feleszmélt. Már öt napja itt van, de akárhányszor felriad este, mindig azt hiszi, hogy otthon van, az Armageddon által fizetett lakásában. Visszabotorkált az ágyához. Visszafeküdt. Reggelig már le sem hunyta a szemét. Aztán nyíltak a zárkaajtók. A rabok lementek az étkezőbe. Johnny még az első napon talált egy magányos asztalt, ahol nem ült senki. Az eddigi öt napot megúszta anélkül, hogy belekötöttek volna.

Reggeli után jött az a két óra, amit a rabok a börtön udvarán tölthetnek. Johnny ilyenkor leült a bejárat elé a lépcsőre, és nézte az eget. Hol vagy? Nem tudta, mit is keres pontosan. Talán a vigyorgó fejet, amiről a szemüveges beszélt akkor régen. Igazság szerint Johnny egyáltalán nem akart belegondolni a történtekbe. Inkább csak bámulta az eget, aztán visszament a cellájába. Félt a súlyos gondolatoktól. Ezen a borús napon, mikor szokásához híven a lépcsőn üldögélt, odasétált hozzá egy 20 év körüli, fekete srác.

- Hello, haver - szólította meg Johnnyt. - A nevem Tim. Gondatlanságból elkövetett emberölés. - majd a kezét nyújtotta Johnnynak. A két rab kezet fogott. - Tudod - folytatta Tim. - Ezen a rohadt helyen soha nem süt ám a Nap, erre ne is számíts. És tudod, miért nem?

- Miért? - kérdezte Johnny.

Tim egy szakállas, nagydarab rabra mutatott. - Hát mert az a drabális állat eltakarja. Hahahahaha. - Johnny elmosolyodott ezen. Miután visszamentek a cellákba, Johnny gondolkodni kezdett. Itt tényleg nem süt a Nap. Legalábbis az elmúlt öt napban egy árva napsugarat sem láttam. Lehet, hogy ez a hely elvan átkozva. Átkozott lett az emberi vétkek súlyától. A bűntől rohadó ágyak koszos paplanjától. Johnnyt a cellája elé érkező őr zökkentette ki az elmélkedésből.

- Téged hívnak Johnnynak? - kérdezte az őr.

- Igen.

- Most lett vége a látogatási időnek. Itt járt egy asszony. Nem akart veled találkozni, de küldött valamit. - Az őr bedobott a rácsok között egy barna borítékot. - Kibontottuk. Biztonsági okok miatt. Szökéshez segítséget nyújtó eszközt nem találtunk benne, de ha rám hallgatsz, csak akkor nyisd ki, ha lélekben elég erős vagy. - Az őr tovább sétált.

Johnny felvette a földről a borítékot. Kibontotta. Kiemelte a tartalmát. De nem kellett volna. Csak akkor nyisd ki, ha lélekben elég erős vagy. A borítékban egy fénykép volt. Ő volt rajta. Szülei gyűrűjében. Körülbelül öt éves korában készülhetett a kép. Johnny sírni kezdett. Keservesen. Megrohanták az emlékek, és egy pillanat alatt rájött mit csinált az elmúlt öt évben. A szemüveges szavai megvakították, a valóságot elferdítették. De már érezte. Eddig is tudta, de most már érezte is. Gyilkos vagyok. Akárhányszor ránézett a képre, újra meg újra újabb emlékek rohanták meg. És ő csak sírt, és sírt. Keservesen.

Délután munka várt a rabokra. Johnnynak a mosókonyhában kellett felmosnia. Már a munka vége felé járt, amikor megjelent az ajtóban Tim. Egy étkezőből ellopott kést forgatott az ujjai között. Hirtelen megjelent mellette két nagydarab, fekete alak. Johnny már korábban is látta őket Timmel kosarazni.

- Hol a pénz? - kérdezte Tim Johnnynak intézve a mondandóját.

- Milyen pénz? - értetlenkedett Johnny, mert tényleg nem tudta, miről van szó.

- Ne játszd meg magad. Láttuk, mikor az őr bedobta a borítékot a celládba. Add ide. Nem tudom, kitől szerválod a lét, de mostantól mindet nekünk adod. Tudod, drogra meg miegymás.

- Abba nem pénz volt.

- Nem? - Tim elindult Johnny felé, egyre jobban rángatva a kést. És akkor hirtelen előreugrott a két fekete alak is, és lefogták Johnnyt. Tim pedig a fiú nyakához szorította a kést.

- Add ide! - üvöltötte Tim.

- Csak egy családi fotó volt benne, basszameg!

- Hazudsz, köcsög! - és ekkor Johnny megérezte. A tompa, de egyre erősödő fájdalmat, ahogy a vajazó kés átlyukasztotta a bőrét. Érezte, ahogy a vére folyik le a mellkasán.

Hát itt a vége? Így halok meg? Egy koszos börtön mocskos mosókonyhájában? Istenem, csak annyit kérek, ha találkozunk nemsokára. Ne nevess ki!

Folytatása következik...